Üdülő
Kiskunlacháza Sellő utca
1 szoba 2 félszoba, 40 m²
Irányár: 4'500'000 Ft
Kiskunlacháza leírás:
Kiskunlacháza nagyközség Pest megyében, a Ráckevei kistérségben. Az 51-es út mentén található. A község egészen a Duna-partig tart; a folyó másik partján Ráckeve.
Története[szerkesztés]
A település és környéke már a honfoglalás óta lakott hely. Első ismert neve Szántó volt. Nevét rab szántó királyi szolgálónépeiről kapta.
1020 körül I. István király Szántót a veszprémvölgyi apácakolostornak adta, mint az a görög alapítólevélből, és annak latin megújításából kiderül, a Duna mellett fekvő Szántó falut 30+20 rab cseléddel s vele a Duna szombati révét 7-révésszel és [szombatnapi] vásárt vámjával, s 12 dunai halásszal együtt.
1272-1290 körül IV. László király Szántó fehérvári várföldet az örökös nélkül elhalt Beek földje mellett Péter, Abraam, Jakab comes és Herboldus királyi tárnokoknak és ételfogóknak (tavarnici et dapiferi) adta és határait leiratta.
1300-ban "Szigetmelléki" Herbordus és Kulus – a szántai Lack és Kolos család őse – két társával Taksony melletti föld ügyében szerepel. 1321-ben Szántó része egy bizonyos Lászlóé volt, kit Kolus testvérévé fogadott, de magtalan halála után földjét a király nem Kolusnak, hanem Botond fia Jánosnak adta, de még ez évben visszavette tőle, és mégis Kolus fiainak, Miklós, Kolus, és Lack testvéreknek adta, s adományát 1324-ben meg is erősítette. 1326-ban ...
További információk:
Pataky Sándor (06-70-320-6970)
Kiskunlacháza Sellő utca, 1+2 szoba, 40 m²